VI. Fóti Gyermek Tavaszi Hadjárat

Hatodik alkalommal indultak csatába a gyermekcsapatok a Károlyi István Gyermekközpont „1848-49 Emlékezete – Fóti Gyermek Tavaszi Hadjárat” elnevezésű honvédelmi vetélkedőjén.

 

Folytatva a hagyományokat, a Károlyi István Gyermekközpont számos gyermekotthon, illetve javítóintézet részvételével április 25. napján ismét megrendezte játékos honvédelmi vetélkedőjét, emléket állítva ezzel a Károlyi István által létrehozott huszárezrednek.

Az időjárás ez évben különösen kedves volt a gyermekcsapatokhoz, hiszen ragyogó napsütés és kora nyári meleg köszöntötte a résztvevőket. A „hadjáratra” hangolódást a rendezvény elmaradhatatlan résztvevői ez alkalommal is lelkesen segítették, hiszen mind a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának katonazenekara, mind pedig az akadálypályát felállító további 12 fő katona aktív résztvevője volt a honvédelmi témájú kalandjátéknak. A katonazenekar által játszott indulók kellően megalapozták a megmérettetésen résztvevő gyerekek hangulatát, akik alig várták, hogy kezdődjön a verseny. A katonai fúvósokat követően felcsendült Kovács Nóri, az intézmény jószolgálati követének kristálytiszta hangja is, aki korabeli katonanótákkal lelkesítette tovább a felsorakozott gyermekcsapatokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy többek között gróf Károlyi László (gróf Károlyi István dédunokája) és felesége Károlyi Erzsébet asszony idén is megtisztelte jelenlétével a megnyitót. Gróf úr inspiráló köszöntőjét követően kiadta a parancsot: „Kezdődjön a csata, induljanak a csapatok!”

A közel három órás honvédelmi – szellemi és ügyességi versenyen az ország különböző pontjairól érkeztek – gyermekvédelmi gondoskodásban, illetve javítóintézeti ellátásban élő – gyermekek. A csapatoknak a közel 40 hektáros terepen számtalan feladatot kellett teljesíteni az akadályverseny során. A Magyar Honvédség külön akadálypályán tette próbára a résztvevők ügyességét. A jó hangulatú délelőttöt a Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány által biztosított közös ebéd zárta, amelyet követően került sor az eredményhirdetésre.

Győztest két kategóriában hirdettünk: az első kategória győztese rendkívül szoros küzdelemben a fóti Károlyi István Gyermekközpont Kísérő Nélküli Kiskorúak csapata lett, mögöttük csupán egyetlen ponttal végeztek az Aszódi Javítóintézetből érkező gyermekek. A dobogó 3. helyét a Debreceni Javítóintézetben nevelkedő gyermekek foglalhatták el.  A második kategória győztese a fóti Károlyi István Gyermekközpont Különleges Gyermekotthonának 1. számú csapata lett, szorosan mögöttük még két Különleges Gyermekotthoni, valamint egy Speciális Gyermekotthoni közösség végzett.

A rendezvény résztvevői számára óriási meglepetést okozott, hogy a díjak átadásában Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, az első magyar űrhajós, űrkutató, vadászpilóta is részt vett, üdvözlő szavait, filmbe illő pályájáról szóló rövid beszámolóját minden gyermek és felnőtt lélegzet-visszafojtva hallgatta.

A jó hangulatú Tavaszi Hadjáratot bájos konferansziénk, Kiss L. Jennyfer zárta egy gyönyörű dallal, majd búcsúzóul a Nagykanizsai Javítóintézet, valamint a Kalocsai Gyermekotthon ellátottai is kedvet kaptak saját RAP szerzeményeik előadására.

 

A játékban résztvevő csapatoknak ezúton is szívből gratulálunk, mind a gyermekek, mind pedig a kísérő kollégák számára jó pihenést kívánunk!

 

                                                                                    Povázsayné Kovács Marianna
Károlyi István Gyermekközpont
otthonvezető, a játék honvéd vezérkari főnöke

Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

Időjárás

Fót
2019-11-14, 04:05
Felhős
WNW
Felhős
4°C
7 km/h
Hő-érzet: 2°C
Nyomás: 1010 mb
Pára: 92%
Szelek: 7 km/h WNW
Széllökések: 11 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 06:46
Napnyugta: 16:09
More forecast...
 

Archívum