Kárpátalján jártunk

 

A Károlyi István Gyermekközpont több éve együttműködik, testvérkapcsolatot ápol a kárpátaljai Ráton található Szent Mihály Gyermekotthonnal.

A Gyermekotthonban elhelyezett gyermekek, gondozóik és az otthon vezetői rendszeresen részt vesznek a Károlyi István Gyermekközpont rendezvényein, most viszont Rátról érkezett meghívó az intézményünkbe.

 

A Szent Mihály Gyermekotthon 2018. április 27-én a ráti római katolikus templomban és a gyermekotthonban rendezett ünnepség keretében nyitotta meg 4. házát, amelybe már be is költözött hat testvér. Annak ellenére, hogy a gyerekek még csak ukránul beszélnek, érkezésüktől jól feltalálták magukat a magyar környezetben. Az alkalomból tartott ünnepi szentmisét Majnek Antal, a munkácsi egyházmegye püspöke mutatta be, szentbeszédet Puss Sándor kassai plébános mondott. A misén segédkezettek és énekeltek a ráti gyermekotthonban élő gyermekek. Az ünnepség a gyermekotthonban folytatódott, ahol lenyűgöző műsort adtak a ráti gyerekek, akiknek táncaikat, énekeiket egy-egy köszöntő követett. A műsorban – a Károlyi István Gyermekközpont nevében – verssel kedveskedett az ünnepelteknek Baranyi Csaba utógondozói ellátottunk.

Köszöntőket az ukrán állami szervezetek képviselői, az építkezésben közreműködő hollandok és osztrákok képviselői valamint a magyar kormányzat nevében dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára mondott.

Természetesen az ünnepség után gyerekeknek felnőtteknek egyaránt jutott idő a régi kapcsolatok ápolására, játékra, beszélgetésre.

 

Gyermekközpontunkat ellátottjaink, Baranyi Csaba, Czinka Emese, Kertész Tamás és Lovas Ádám valamint Lázár Mária fejlesztőpedagógus,Bíró Endre általános igazgatóhelyettes ésKádas István mb.intézményvezető képviselte. A magyar és az ukrán utakon a delegáció szállításáról Németh József gépkocsivezető gondoskodott. A határon történő átkelésben segítséget nyújtott Magyarország Ungvári Főkonzulátusa.  Külön köszönjük Berkecz Jánosné konzulasszony önzetlen figyelmességét.

 

Ráti barátaink úgy engedték hazafelé vezető útjára delegációinkat, hogy másfél hónap múlva, június 18-19-én Fóton az Országos Nyárköszöntő Fesztiválon újra találkozunk.

 

Úgy legyen!

Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

  • Nincs jövőbeli esemény

Időjárás

Fót
2018-09-23, 22:24
Felhős
SSW
Felhős
17°C
14 km/h
Hő-érzet: 14°C
Nyomás: 1010 mb
Pára: 72%
Szelek: 14 km/h SSW
Széllökések: 22 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 06:31
Napnyugta: 18:39
More forecast...
 

Archívum