Get Adobe Flash player

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

…..így  köszöntjük az ünnepeltet a jeles napon, amikor szívét ünneplőbe öltöztetve maga köré gyűjti szeretteit és emlékezik,visszaidéz, mai szóval nosztalgiázik.

Vártam! ….néhány napnak el kellett telnie, hogy kellő tárgyilagossággal tudjak beszélni a történtekről.

Mert mi is ünnepeltünk! Úgy, ahogy illik, a szívünkből, igazán. Az érzések, a hangulat mégsem volt önfeledt, a szemekben és szívekben ott bujkált a fájdalom, annak a tudatnak a formájában hogy találkozhatunk e még? Szeretett tanáraink, nevelőink, és már közülünk is jó páran, napnak örülve élik az életüket. Sok ez a 60 év, sok élmény, sok emlék, de mindenekelőtt sok-sok ünnepelni való. Az ünnepelt, a mi szeretett GYERMEKVÁROSUNK maga köré hívta szeretteit, növendékeit, pedagógusait, vendégeit, de mit is beszélek? …hívta? …hívás nélkül is jöttek! Az ország minden részéből, sőt külföldről is!

Hazahozta Őket a szeretet, az összetartozás és az emlékezés. A két évfordulós napon, 15-én és 18-án összesen közel 900 fő fordult meg az intézményben, de ez a szám csak a személyesen jelenlévőké, azok akik lélekben ünnepeltek velünk, talán többszöröse is lehetett. Sokan a távolság, mások az egészségi állapotuk és egyesek az elfoglaltságaik miatt nem tudtak személyesen velünk lenni. De a legjobban azok hiányoztak, akikre gondolva könnyes lett a szemünk, és a szívünkbe keveredett a hiányuk miatt érzett fájdalom, és a hála érzése.

Az ünnepi események közben, a gálaműsoron, a kastélybeli nagy létszámú találkozón számtalanszor felnéztem az égre és magamban azt kérdeztem szeretett Barna Lajos igazgató bácsitól, és drága tanárainktól, nevelőinktől, hogy TETSZENEK EZT LÁTNI??? Ha eddig bármilyen csekély kételyük is volt a munkáljuk eredményességét illetően, most végre a teljes bizonyosság édes öröme járhatja át a szívüket. Ez a sok hálás szív együtt dobbant azon a napon, emléket állítva a sok IGAZI PEDAGÓGUSNAK, és köszönetet mondva jelenlétükkel azért, hogy tisztességes emberré neveltek minket. Az események sokasága és színvonala méltó volt az ünnep nagyságához, és rangjához. Színes, fordulatos, átfogó, békés és megható, talán ezekkel a jelzőkkel illethetnénk a műsorsorozatot. Nagy örömére szolgált a szervezőknek, hogy ahogy azt előzetesen kértük, a politika, és annak megnyilvánulásai kívül tudtak maradni az intézmény falain.

A nagy nyilvánosság sem hiányzott a rendezvényről, így legalább a saját szánk íze szerint ünnepelhettünk, felemelő, bensőséges és méltó módon. Azonban az elmúlt hatvan év nem csak a „gyerisek” ünnepe, az út egyharmadában már osztozunk a jelenlegi, módosított, más gyermekvédelmi struktúrában működő intézménnyel, az utód Károlyi István gyermekközponttal.

És ismét az elismerés hangja!…. Kereken fél éve ültünk először asztalhoz a 60 éves születésnap szervezése céljából. Mondhatom, csupa lelkes, szorgalmas, lelkiismeretes embert ismertem, ismerhettünk meg a jelenlegi vezetés alkalmazottai soraiban. Kellemes hangulatban, konstruktívan teltek a 60-as klub rendezvényei, teret engedve az emlékezésnek, és az idő előrehaladtával pedig a szerevezési feladatok áttekintésének. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szívélyes barátság alakult ki közöttünk. Ezúton is szeretném megköszönni azt a sok-sok munkát, amit a rendezvények, és az egész ünnepségsorozat lebonyolítása ügyében tettek. Az összehangolt, kitartó, sokrétű munkájuk nélkül nem sikerülhetett volna ennyi mosolyt, boldogságot, élményt ajándékozni tanárainknak, nevelőinknek és társainknak. Sikerült a NAGY-KEREK ÉVFORDULÓ keretein belül összekötni a múltat és a jelent. De van még feladat bőven! Az emlékek, amelyek túlnyomórészt fényképek formájában maradtak meg, és az évforduló eseményeit megelőzően, és követően kerültek elő, leginkább a közösségi oldalakon, felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Az archív kisfilmek sorsa is a mi felelősségünk. Igyekeztünk „AZ ÉN GYERIM” kiállítás keretein belül lehetőséget biztosítani az emlékek közzétételére, de ez a távolság miatt csak részben sikerült. Az elkövetkező évben valamilyen szervezett összefogás keretében, a jelenlegi vezetéssel együttműködve gyűjteni és rendszerezni kell a még rendelkezésünkre álló emlékanyagot. Törekednünk kell arra, hogy a szívünkben élő gyermekvárosunk még fellelhető dokumentumait áttekinthető formában hagyjuk az utókorra, mert ez már bizony TÖRTÉNELEM. Egy letűnt csodás világ fogyatkozó tanúi vagyunk, akiket az együtt átélt közös múlt köt össze. Kívánom, hogy adódjon még lehetőség az életünkben találkoznunk olyan szeretetben, mint amilyen szeretetben ezen a 60 éves évfordulón találkoztunk.

Végezetül szeretném még egyszer megköszönni a szervezésben és a műsorban résztvevők munkáját, és NEKTEK, KEDVES GYERISEK AZ EGYÜTT ÜNNEPLÉS CSODÁLATOS ÉLMÉNYÉT!

 

A szervezésben résztvevő „volt növendékek” nevében, Gornyákné HORTI ÉVA

 

Print Friendly, PDF & Email

Évfordulós eseményeink

Programsorozatunk fővédnöke:

Schmittné Makray Katalin
 olimpikon tornászunk, aki lányaival egykor gyakran tornázott együtt az intézményünkben élő gyermekekkel. Férje Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok, a Magyar Köztársaság volt elnöke.

  • Nincs jövőbeli esemény

Archívum