Szép ünnepünk volt

A 61. születésnapot ünnepeltünk idén. Szép szám ez, a fóti gyermekvédelmi gondoskodás fennállásának évtizedeit mutatja…

Hatvanegy év egy ember életében sem csekélység, de akkor is tiszteletet parancsoló, ha mindezt egy intézmény tudhatja maga mögött. Küzdelmes idők és könnyes, megható pillanatok – minden itt élő és egykor itt nevelkedett gyermek, felnőtt, valamint egykori és ma is itt dolgozó őrzi a saját emlékeit. Minden év november 15-én pedig összejövünk, hogy együtt idézzük fel mindazt, ami eddig történt. Szép és megható pillanatok ezek.

Idén – akárcsak a korábbi években – programokkal vártuk a „hazalátogatókat”, valamint a ma is itt élő gyermekeket és fiatal felnőtteket.

Az ünneplés már november 14-én elkezdődött: az Alapítvány az Alapítványokért különleges hangversennyel kedveskedett nekünk. A fellépők között köszönthettük Asharti – Szabó Andrea énekest, Balázs-Piri Soma „virtuóz” zongoristát és hatalmas örömünkre Fellegi Ádám művész úr is megtisztelt bennünket a fantasztikus zongorajátékával.

Másnap, 15-én kora reggel folytatódott az ünnepi program: reggel hét órakkor Sebők Sándor plébános atya, a fóti római katolikus plébániatemplomban Szentmisét mutatott be az intézményünk valamennyi egykori, és jelenlegi gondozottjáért, munkatársáért. Ezt követően délelőtt ünnepi értekezletre került sor, amely a Speciális Gyermekotthonunk ellátottainak igazán színvonalas zenei műsorával vette kezdetét, majd a szokásos évértékelő mellett megtörtént a díjak és elismerések kiosztása is. Az Alapítvány az Alapítványokért jóvoltából délelőtt még egy meglepetés program is várta az érdeklődőket: ajándék fákat ültettek el a tó partján.

Idén is volt sport program, a Gyermekközpontunkban ellátott gyerekek a már szintén hagyománnyá váló kenuversenyen mérhették össze az ügyességüket.

A hagyományos fáklyás emlékséta, majd ez követően közös vacsora zárta a napot.

Jó volt idén is együtt lenni.

Szalayné Látó Judit

társadalmi kapcsolatokért is felelős
növendékügyi előadó

Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

Időjárás

Fót
2018-12-12, 18:43
Főleg tiszta
NNW
Főleg tiszta
2°C
4 km/h
Hő-érzet: 2°C
Nyomás: 1020 mb
Pára: 77%
Szelek: 4 km/h NNW
Széllökések: 7 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 07:22
Napnyugta: 15:51
More forecast...
 

Archívum