AZ 1970.-BEN ÉRETTSÉGIZETT NÖVENDÉKEK NEVÉBEN!

KEDVES IGAZGATÓ ÚR!

 

AZ INTÉZMÉNY, NEKÜNK RÉGIEKNEK CSAK A „GYERI” 63. ÉVFORDULÓJA  APROPÓJÁN SZERETNÉK EGY-KÉT MONDATTAL KEDVESKEDNI ÖNNEK, ÉS A MUNKATÁRSAINAK. EGY FURCSA ÉRZÉS KERÍTETT A HATALMÁBA NOVEMBER 15.-ÉN REGGEL, MÉGPEDIG AZZAL KAPCSOLATBAN, HOGY OLYAN NEM FORDULHAT ELŐ, HOGY NE EMLÉKEZZÜNK MEG VALAHOGY AZ ÉVFORDULÓRÓL!… DE HOGYAN VALAHOGY? AZUTÁN JÖTT EGY MENTŐ GONDOLAT, AMI MEGOLDÁST KÍNÁL A TESTI KONTAKTUS HELYETTESÍTÉSÉRE.

SZEPTEMBERBEN, AMIKOR ELMARADT AZ 50 ÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓNK ALAKÍTOTTUNK EGY „MESSENGER” CSOPORTOT,

AMELY MINT KIDERÜLT EGY REMEK MEGOLDÁST JELENT A NAPI KAPCSOLATTARTÁSRA. SZÁMTALAN ESETBEN KÍNÁL LEHETŐSÉGET LEVELEZÉSRE, BESZÉLGETÉSRE, VALAMINT SZÉP, SZÍNVONALAS VIDEÓK, ZENEMŰVEK STB. MEGOSZTÁSÁRA. GONDOLTAM, EZ LESZ A MEGOLDÁS! MEGHIRDETTEM AZ EGÉSZ NAPOS ÉVFORDULÓS EMLÉKEK NAPJÁT. ÍGY UTÓLAG ÉRTÉKELVE SZUPER ÖTLET VOLT!

HOGY MI MINDEN KERÜLT ELŐ A FEJEKBŐL, FIÓKOKBÓL, DOBOZOKBÓL?… RENGETEG FÉNYKÉP, LEVELEK (SZERELMES) IS, KISZ – KÖNYVECSKE, 1969-BŐL NÉVRE SZÓLÓ TÁVOZÁSI ENGEDÉLY, „ÉRETTSÉGI PUSKA”… MÉG BELEGONDOLNI IS MEGHÖKKENTŐ, HOGY EZEK A TÁRGYAK 50-55 ÉVE LAPULTAK VALAHOL, SZIMBOLIZÁLVA EGY RÉGMÚLT CSODÁS VILÁGOT… ÉS HOGY FOLYTASSAM A TÖRTÉNETET, IDŐNKÉNT BIZTATTAM A TÁRSAIMAT, HOGY KERESGÉLJENEK MÉG. KÖZBEN ÉRKEZTEK A KOMMENTEK, CSODÁLKOZÓ REAGÁLÁSOK. LASSAN DÉLUTÁNBA FORDULT AZ IDŐ, AMIKOR IS ELHATÁROZTUK, HOGY FELHÍVJUK A VOLT NEVELŐNKET TÓTH ÉVA NÉNIT…DE EZ NEM AKÁRHOGY ZAJLOTT HANEM EGYEDI KOREOGRÁFIA ALAPJÁN, AZÉRT ÚGY, HOGY ÉREZZE, EGYÜTT VAGYUNK GONDOLATBAN, VÁRVA A SORREND SZERINTI LEHETŐSÉGRE!

ÉVA NÉNI EGY MEGHATÁROZOTT IDŐBEN A TELEFON KÖZELÉBEN TARTÓZKODIK / HÁLÓZATI / ÉS VÁRJA A HÍVÁSOKAT, AMELYEK ELŐRE BEOSZTOTT SORRENDBEN TÖRTÉNNEK. AKI VÉGZETT JELZI A KÖVETKEZŐNEK, HOGY MOST Ő JÖN. EZ A KONSTRUKCIÓ MÁR JÓL VIZSGÁZOTT AZ ELMARADT ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ NAPJÁN IS!… SZÓVAL ISMÉT EGY SZÍVMELENGETŐ, ÉRZELMEKKEL TELI ÓRÁCSKA  AZ ELMARADT ÉVFORDULÓ NAPJÁN…ÉS MÉG NINCS VÉGE A NAPNAK!

AZ IGAZI MEGLEPETÉSEK IS ELŐKERÜLTEK EGY FIÓK MÉLYÉBŐL, AMI EGY ZOKNI VOLT, FÉLIG MEGSTOPPOLVA, EGY „KÉZMŰVES” HAJGUMI, ÉS EGY PIROS MASNI, AMI SZAPPANNAL LETT KIKEMÉNYÍTVE A FALI CSEMPÉRE SIMÍTÁS TECHNIKÁJÁVAL… ÉN SZÓLNI SEM TUDTAM A MEGLEPETÉSTŐL! ÖNMAGUKBAN EZEK A TÁRGYAK MEGMOSOLYOGTATÓAK, DE AZ IGAZI MONDANIVALÓJUK ANNAK A VILÁGNAK A VISSZAIDÉZÉSE, AHOL MEGTANÍTOTTAK MINKET SZÁMTALAN HASZNOS DOLOGRA, AMI TUDÁS MOST IS AZ ÉLETBEN VALÓ BOLDOGULÁSUNKAT SZOLGÁLJA!… ÉS ENNYI SOK ÉVNEK KELLETT ELTELNIE, HOGY MINDERRE RÁJÖJJÜNK, ÉS NAGYON HÁLÁSAK LEGYÜNK ÉRTE! BOLDOGÍTÓ ÉRZÉS AZ IS, HOGY MÁR AZ UNOKÁINKBAN IS TUDATOSULT AZ A FELISMERÉS, HOGY A GYERMEKVÁROSBÓL ÉRKEZETT A NAGYSZÜLŐKÖN KERESZTÜL AZ A SOK-SOK EMBERI ÉRTÉK, AMINEK HOZADÉKÁT ŐK IS ÉLVEZHETIK ÉLETÜK SORÁN…

HÁT ERRŐL SZÓLT AZ A NAP, AMI EGY KÉNYSZERMEGOLDÁSKÉNT, A JÁRVÁNY „POZITÍV” HOZADÉKAKÉNT LETT ILYEN SZÉP, TARTALMAS ÉS FELEMELŐ. MONDHATNÁM ÖSSZEFOGLALVA, HOGY EZEN A NOVEMBER 15-ÉN EGYÜTT SÍRTUNK, NEVETTÜNK, ÉS EMLÉKEZTÜNK!

…ÉS AMIÉRT AZ ÉLMÉNYT MEGKÍVÁNTAM OSZTANI ÖNÖKKEL

KEDVES IGAZGATÓ ÚR, AZ A SZÁNDÉK, MISZERINT BIZTASSAM MINDNYÁJUKAT A GYERMEKVÉDELEM, A PEDAGÓGIA ÁLDÁSOS TEVÉKENYSÉGÉNEK FOLYTATÁSÁRA… MERT A „MAG SZÁRBA FOG SZÖKNI” ÉS LEHET, HOGY NEM AZONNAL, DE EGY KIS IDŐ  ELTELTÉVEL MEGSOKSZOROZÓDIK A GONDOSKODÁS GYÜMÖLCSE.

KÍVÁNOK, KÍVÁNUNK MUNKÁJUKHOZ SOK ERŐT, KITARTÁST, ÉS MINDEHHEZ JÓ EGÉSZSÉGET!

 

 

TISZTELETTEL, ÉS SOK SZERETETTEL!
AZ 1970.-BEN ÉRETTSÉGIZETT NÖVENDÉKEK NEVÉBEN!

                                                                        GORNYÁK ISTVÁNNÉ
HORTI ÉVA

Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

Események

  • No Events

Időjárás

Fót
2021-01-18, 15:14
Főleg felhős
NW
Főleg felhős
-3°C
14 km/h
Hő-érzet: -8°C
Nyomás: 1020 mb
Pára: 53%
Szelek: 14 km/h NW
Széllökések: 25 km/h
UV-Index: 1
Napkelte: 07:24
Napnyugta: 16:24
More forecast...
 

Archívum