Egy hét együtt

Polgármesteri ajándék a gyermekközpont gyerekeinek

 

Különleges „városi” meglepetésben részesültek a Károlyi István Gyermekközpontban élő „specis” gyerekek: Fót város vezetője, Bartos Sándor polgármester úr személyes meghívására Gyomaendrődre utazhattak, hogy – közösen a fóti, a városi gyerekekkel – részt vegyenek egy egy hetes kézműves táborban.

Ez a meghívás nemcsak azért különleges, mert a Speciális Gyermekotthonban élő gyerekek fantasztikus élményben részesülhettek, hanem azért is, mert remekül példázza a Károlyi István Gyermekközpont és a Fóti Önkormányzat jó kapcsolatát és szakmai együttműködését. Nem csoda hát, hogy nagy izgalommal készültek a Speciális Gyermekotthonunkban élő gyerekek és az őket kísérő nevelők. Már az indulás is kalandos volt, mivel a „specis” gyerekeink együtt utaztak a táboron szintén részt vevő fóti gyerekekkel és azok szüleivel, ezért eleinte úgy tűnt: a sok csomag be sem fér a buszba… Szerencsére azonban minden megoldódott, mindenkinek jutott hely bőven.

Hosszú volt az út a gyomaendrődi Szent Antal Zarándokházig, ahol Dr. Csupor István etnográfus és felesége Csuporné Angyal Zsuzsanna, „Zsuzsa néni” fazekas várta a táborozókat.

 

Izgalmas napok

 

„Első napunk az ismerkedéssel telt. Kitaláltuk, hogy ki melyik szobában szeretne aludni. A fiúk nagy örömmel vették birtokba a szobákat, és hogy minél előbb barátságok születhessenek, a gyermekeink azonnal megajándékozták a szobatársaikat: a fóti gyerekek ezt nagy örömmel fogadtak. Ezután kollégám, Marjai László azonnal focizni vitte a gyerekeket. Délután a ligetbe is kimentünk, ahol a játszótéren jó nagyon játszottak a gyerekek, majd pedig este jóízűen elfogyasztották a vacsorát.  Figyeltünk a napirendre, hogy már a tábor első napjától tartsuk a szabályt: vacsora után társasjáték, beszélgetés, fürdés, tíz órakor lámpaoltás.

Második nap reggeli után Zsuzsa néni segítségével mézeskalácsot sütöttünk, díszítettünk, amit később meg is ettünk. Az ebéd és a csendespihenő után elindultunk a strandra, ám minket is meglepett, hogy az oda vezető út milyen hosszú volt. A gyerekeknek igazán jól esett ezután a gyaloglás után a fürdés: jókedvűen ugráltak a vízbe és vízilabdáztak.

A harmadik napunk a Tájház bemutatásával, korongozással, körmönfonással telt. A gyerekek nagyon örültek, mert az általuk készített tárgyakat hazahozhatták! Ezen a napon is – ebéd után – a strand irányába vettük az irányt.

A negyedik napon buszos kirándulást tettünk a környéken: felkerestük a lombkorona sétányt, valamint a kilátót. Több gyerek is kipróbálta a kilátó legtetején lévő, úgynevezett „üveglap járdát”, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az alattunk lévő tájra. Sikeresen részt vettünk a madárnév kereső fejtörő játékban, ahol – nagy büszkeségünkre – a mi csapatunk hibátlanul fejtette meg a madárneveket! Ebéd után játszótérre indultunk és délután Zsuzsa néni segítségével kalácsot készítettünk, melyet kemencében sütöttünk ki.

Ötödik nap ládakészítés és festés volt a program. Ebéd után strandra mentünk, este pedig megünnepeltük a születésnaposokat, köztük a „mi” Attilánk 13. szülinapját is. Hatalmas meglepetést okoztunk ezzel az ünnepelteknek, mert szerencsére sikerült titokban tartani, hogy milyen kis ünnepséggel készülünk.

Hatodik napon is sok programunk volt: a Bárka látogatóközpont, a Körös élővilágának megtekintése, horgászat és az Utolsó pákász című film megnézése utána strandoltunk. Ezt követően került sor a tábor zárásra. Szombaton reggel pedig énekszóval búcsúztunk Zsuzsa nénitől és István bácsitól. Köszönjük a sok – sok élmény! Köszönjük az ajándékot!”

A meglepetések sora itt azonban még nem ért véget. Amikor ugyanis a táborozók hazaérve a fóti Gyermekközpont kapujában elváltak, akkor egy újabb invitálást kaptak: a városi gyerekek és a szüleik egy közös fürdőzésre és palacsintázásra hívták meg a gyermekotthonból a velük együtt nyaraló gyerekeket. Ahogy az egyik anyuka fogalmazott: „Tündériek voltak a speciális gyermekotthonból érkező gyerekek. Szót fogadtak, mindenben segítettek. Velük nagy örömmel veszek részt a jövőben is hasonló programokon!”

Horváth Erika gyermekkísérő

Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

Időjárás

Fót
2018-12-12, 17:00
Főleg felhős
NNW
Főleg felhős
2°C
4 km/h
Hő-érzet: 1°C
Nyomás: 1020 mb
Pára: 64%
Szelek: 4 km/h NNW
Széllökések: 11 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 07:22
Napnyugta: 15:51
More forecast...
 

Archívum