Kihívásokkal teli vidám tavasz

 

Szakmai fórum, focibajnokság és vidám bohócműsor – mozgalmas tavaszt tudhatunk magunk mögött. Izgalmas dolgok történtek velünk az elmúlt időszakban.

Az áprilisi programsorozat a Speciális Gyermekotthonunk éves szakmai fórumával zárult. Ez a szakmai összejövetel minden alkalommal nagy érdeklődésre tart számot: akárcsak korábban, idén is jelen voltak a gyermekvédelmi gyámok, az ügyészség, a rendőrség, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakértő Bizottság munkatársai.  Hasznos napot töltöttek együtt a szakemberek: a tapasztalatok megosztása valamint a Speciális Gyermekotthon előző évének értékelésén túl, betekintést nyerhettek az otthonban lakó gyermekek hétköznapjaiba. A programot közös – környezetvédelemmel és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos – vetélkedő zárta.

     

A szakmai munka mellett a sport és a különféle sportos versenyek is kifejezett hangsúlyt kapnak, a nálunk élő gyermekek hétköznapjaiban. Tavasszal rendezték meg az Oltalom Egyesület és a Károlyi István Gyermekközpont Gyermekönkormányzatának közös „Fair play” focibajnokságát. Ahogy a gyermekközpontunk csapatát képviselő „kapitány”, Albert Attila elmondta: ez a viadal nemcsak azért volt különleges, mert mindenki kapott a végén ajándékot, hanem azért is, mert a szabályokat – minden meccset megelőzően – maguk a csapatok állították össze. Ennek betartását pedig nem hagyományos foci bírók, hanem úgynevezett mediátorok felügyelték. A bajnokságot végül – öt csapatot legyőzve – a Károlyi István Gyermekközpont Kísérő Nélküli Kiskorúak Utógondozói Otthonának csapata nyerte.

     

Végezetül, de nem utolsósorban egy vidám hírrel zárnánk a tavaszi beszámolót. A Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából „terápiás” bohócok érkeztek hozzánk. A Flying Seagull nevű angol bohóc csapat másfél órás műsorával bebizonyította, hogy az anyanyelvi különbség soha nem lehet akadály: kézzel – lábbal mutogatva is jól megérthetjük egymást. Poénjaikat minden gyermek tökéletesen értette, előadásukat hangos kacagással és tapsolással jutalmazta. Több gyermek meg is jegyezte a műsor végén, búcsúzkodás közben: „De jó lenne, ha ilyen vidáman indulhatna minden napunk!„

      

Sz. Látó Judit

sajtókapcsolatokért is felelős növendékügyi előadó

Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

  • Nincs jövőbeli esemény

Időjárás

Fót
2018-09-23, 21:33
Felhős
SSW
Felhős
17°C
14 km/h
Hő-érzet: 15°C
Nyomás: 1010 mb
Pára: 72%
Szelek: 14 km/h SSW
Széllökések: 22 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 06:31
Napnyugta: 18:39
More forecast...
 

Archívum