Köszönet

 

 

Kedves Gyerekek, Fiatal felnőttek és kedves Munkatársak! Nem mindennapi helyzetben készülünk az idei Gyermeknapra. Végre újra együtt lehetnek a különböző otthonokban élő régi barátok, ismerősök.

A COVID-19 koronavírus-járványt okozó vírus és egyéb fertőzések megjelenésének megakadályozása céljából szükségessé vált hosszú – hosszú napokon át korlátozó szabályok között élnünk. A fegyelmezettségnek, az utasítások követésének szerencsére meg lett a gyümölcse: a kijárási és látogatási tilalmunk feloldásra került s újra éled a környezetünk, bár az iskolákat még nem lehet oktatás céljából látogatni, a tanévet már a digitális képzés mellett fejezik be iskolásaink.

Az óvatosságra, elővigyázatosságra továbbra is szükség van, mert még él a vírus, még nem múlt el a veszély, de jelentősen csökkent.

 

Köszönöm mindenkinek, gyerekeknek, fiatal felnőtteknek és a munkatársaknak a járványveszély alatti példamutató helytállását, hogy problémák nélkül sikerült átélnünk a nehéz időszakot. Köszönöm az ellátottak hozzáállását a digitális oktatáshoz, a tanulás során nyújtott szép eredményeket, amelyekre méltán lehet büszke mindenki, így a Gyermekközpont is.

Köszönöm munkatársaim áldozatos munkáját, hogy ott voltak a gyermekek mellett, hogy nem rettentek meg a vírustól nem „postán keresztül” végezték a munkájukat: Igaz a közmondás: A bajban látszik, hogy kire számíthatsz igazán.

Szerencsére hosszú volna felsorolni név szerint mindazokat, akiknek nagy köszönettel tartozunk, de Horváth Erika ápolónővel kivételt teszek. A COVID-19 fertőzések megelőzésével és az esetlegesen kialakuló járványokkal összefüggő feladatokért felelősként Őt bíztam meg, aki ezt maradéktalanul teljesítette is, sőt sokat segített abban is, hogy pánik hangulat, vagy félelem ne legyen úrrá bárkin is.

 

Befejezésül illik megköszönni mindazoknak a segítségét is, akik támogatóként álltak e kihívásos időszakban a Gyermekközpontban élők mellé. Nem hangos szavakkal hirdették, (hogy mindenki tudja és hallja, lássa) hogy mennyire figyelnek ránk, mennyire vagyunk fontosak, hanem cselekedtek önzetlen emberi jószándékból (nem a saját magukra történő figyelem felhívás céljából). Igaz a közmondás: A bajban látszik, hogy kire számíthatsz igazán.

 

A Gyermeknapra mindenkinek jó időt és nagyon tartalmas szórakozást kívánok! Kívánom, hogy legyen mindenkinek gondtalan és szép, pihentető a hamarosan következő nyári szünet!

 

Mindenki helytállását megköszönve:

 

Fót, 2020.05.25.

Kádas István
igazgató

 

 

A COVID-19 koronavírus elleni megelőzésben támogatóink segítségét köszönjük:

 

  • DrLan Kft  –  Fedák  András
  • Vészhelyzet 2002 Életmentő Alapítvány – Kertai Gábor
  • Gattyán Alapítvány – Gattyán György
  • Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
  • Ikea  Lakberendezési Kft.
  • Café PR Kft.
  • BNI 14301 North Budaörs Success Group
  • Naszálytej
  • TropyKing Kft.
  • Abai Sándor
  • Gősi Tamás
  • Molnár Marcell
  • Nagy Viktor
  • Szőnyi Zsófia
  • SZGYF munkatársai
  • Docler Alapítvány
  • Magyar Villamos Művek Zrt.
  • Celanese Hungary Kft.
  • BA-HA-MA’S Kft.
  • Mentőöv Gyermekeinkért 2002 Alapítvány
  • Végső Vár Alapítvány
  • NaPasta Bistro  – Baji Ferenc
  • Fornetti Kft
Print Friendly, PDF & Email

Intézményünk műalkotásai

Események

  • No Events

Időjárás

Fót
2020-11-24, 12:25
Köd
NE
Köd
2°C
4 km/h
Hő-érzet: 5°C
Nyomás: 1030 mb
Pára: 75%
Szelek: 4 km/h NE
Széllökések: 7 km/h
UV-Index: 2
Napkelte: 07:02
Napnyugta: 15:58
More forecast...
 

Archívum