Köszönet és köszöntés

„Csak a szeretet révén válhat az ember emberré, s nincs szeretet áldozat nélkül.”

(II. János Pál pápa)

 

 

Köszönet és köszöntés

 

Kedves Gyerekek és Kedves Fiatalok! A szívem fáj, az eszem pedig büszkeségtől és örömtől boldog. Fáj, hogy legközvetlenebb munkatársamtól – legalábbis e téren – búcsút kell vennem, azonban örülök és büszke vagyok rá, hogy előrébb lép, hogy felkérték egy gyermek-és lakásotthonokat magába foglaló megyei hatáskörű hálózat vezetésére. Endre bácsi április végén ezért más munkahelyre kerül, de bármikor szívesen jön majd látogatóba hozzátok.

Endre bácsi helyét egy olyan országosan ismert gyermekvédő veszi majd át, akit többen Ti is már ismerősként fogtok üdvözölni. Kati néni sokat járt a Gyeribe dolgozni vagy éppen gyermekrendezvényben segédkezni.

Köszönjük meg Endre bácsinak mind azt a sok jót, mit értetek tett, és erősítsük meg abban, hogy hozzánk mindig hazatér! Köszöntsük Kati nénit és fogadjuk nagy szeretettel!

 

Kedves Munkatársak! „Legyen béke, legyen jó, Legyen mindig igaz a szó” énekelte a Gyeriseket, a 60 éves Gyerit köszöntő Kormorán együttes 2017 februárjában. Ezt kívánom mindenkinek és ezzel bocsájtom új útjára legkedvesebb munkatársamat, barátomat Bíró Endrét. Nagy szavaknak tűnnek talán, de ha visszatekintek az elmúlt közös hét évre, elmondhatom: megalkottunk valamit és boldoggá tesz, hogy ilyen nagyszerű társam volt. Tudtuk, hogy a feladat nem lesz könnyű, de valódi súlyát csak a mindennapok során éreztük meg. Sohasem feledkeztünk meg arról azonban, hogy Isten görbe sorokon egyenesen ír, s hogy ne tartsuk túl fontosnak magunkat, és azt, amit létre hoztunk. Pedig, elismert, jeles gyermekvédők állítják, hogy a Gyeri történetének legnehezebb éveiben kellett helyt állnunk, és bizony ez, nagyszerű, áldozatkész segítő kollégák nélkül nem lett volna lehetséges. Néha én úgy éreztem, hogy már nem is vicc az a szójáték, hogy a Gyermekközpontot a széthúzás tartja össze, ilyenkor mindig Endre segített átbilleni a mélyponton.

Bíró Endre gyermekvédő szüleihez negyedszázados ismeretség, szakmai kapcsolat köt, de őt magát alig egy év ismeretség után szólítottam meg, kértem fel, legyen a helyettesem, legyen gyermekvédő. Endre a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalból érkezett hozzánk, s az új feladat, a gyermekvédelmi gondoskodás szakmai irányítása mellett a migráció, a bevándorlás okozta helyzet nem mindennapi kihívásokat hozott számára, de ő ebben a nehéz időben is még annyi elhivatottságot és energiát gyúrt magába, hogy a szociális szakvizsgát is sikeresen letette.

Később sem lett könnyebb, hiszen alig, hogy levegőhöz jutottunk a bevándorlás okozta válsághelyzetből, következett az intézmény bezárásával kapcsolatos kérdés időszaka. Nem hagyhattuk s nem hagyhatjuk, hogy negatív propaganda és a félelemmel való manipuláció hatalmába kerítsen bennünket. Endre nélkül ezt az időszakot nehéz lett volna végig vinni. Az igazi erkölcsi tiltakozás nyugodt tekintélyt és belső tisztaságot követel. A mogorva, a rosszkedvű ember az állandó probléma, a növekvő elidegenülés és békétlenség hordozója. A bárdolatlannak nem kell gátlásokat levetkőznie, figyelemre, középpontba törekszik hangos odamondogatásával, önelégültségével. Elég, ha jó heccnek tűnik valami, nem gondolunk bele mit csinálunk s megnehezítjük az életünket. Oda nem figyelésünkkel már egészen fiatalon is sok mindent tönkre tehetünk, hát még ha másokért, gyermekekért, az ő róluk való, az ő jövőjüket alapozó gondoskodásért vagyunk felelősek. Endre a megelőzés a jó gondolkodás közvetítésében, a munkatársak pozitív megerősítésében legfontosabb támaszom és segítségem volt. Egyedül, vagy bizottság vezetőjeként tett megalapozott javaslataival támogatta a vezetői döntéseket, legyen szó akár szakmai, akár működtetési és nem utolsó sorban, akár személyi kérdésekről is. Ő a szakadatlan rendelkezésre állásból adódó túlterheltség szimbóluma, amit a gyermekek iránti elkötelezettség, és néhány kolléga elégtelen munkához állása, másokon történő élősködése újra és újra kikényszerített. Ez elviselhetetlen morális terhet jelenthet egy idő után. Ezért is reménykedem abban, hogy saját tanuló útját bejárva, tapasztalatait felhasználva nem kerül sem jószándékból, sem tévedésből mások által kihasználva. Kívánom, hogy az eddigi tapasztalatai csiszolják vezetői erényeit, hogy képességének legjavával tudja segíteni az állami gyermekvédelmi szolgáltatás Pest megyéhez tartozó gyermek-és lakásotthonait, amelynek hálózat vezetője lesz.

Öröm és nagy veszteség igazgatóhelyettes úr távozása, de tudom, hogy magasabb vezetői megbízásában is továbbra is társam lesz és társa lesz mindazoknak, akik a gyermekellenesség hullámait szeretnék megtörni, és társ marad abban is, hogy a gyermekek ne legyenek eszközei a felnőttek önös céljainak.

Vannak dolgok, melyek nem változnak, nem változhatnak. Pedagógusi körökben a gyereknek mindig jelen kell lennie – még ha láthatatlanul is –, és jelenlétével át kell hatni gondolkodásunkat. Dolgozzon bárhol, akinek helyén van a szíve, az boldogulni fog, jól fogja kezelni és helyesen fogja megítélni a dolgokat, tisztelni fogja és síkra száll az értékekért. Olyan pedagógusokat, segítőket szeretnénk mindenhová, akiknek szíve is van, belátó, megbízható és odaadó szeretettel nyújt biztonságot, támogatja a fejlődést. Intézményünknek és minden intézmény atmoszférájának szívvel telinek és pozitívnak kell lennie, hogy a gyermekek boldogságához kétség se férhessen. Ezért a pedagógusoknak, az intézmény dolgozóinak, a gyerekekkel toleránsabbnak kell lenniük, még ha időnként problémásabbak is, mégsem tekintsenek úgy rájuk, mint valami akadályra. Bízom abban, hogy a gyermekekkel foglalkozó csapat egyre jobban összekovácsolódik, gyakorlati munkájuk egyre hatékonyabbá válik. Éppen ezért, különös figyelmet fordítottam és fordítok magam is az intézményünk működése szempontjából fontos igazgatóhelyettesi státusz, a szakmai vezetői munkakör betöltöttségére.

Felkérésemet elfogadta és április második felében érkezik intézményünkbe Mihály-Tamás Katalin, aki több mint másfél évtizeden át az „országos módszertanban” a gyermekotthoni-és lakásotthoni ellátásért volt felelős. Előtte több éves gyermekotthoni kiváló gyakorlati munkájával hívta fel magára az országos módszertani intézet illetékes vezetőjének figyelmét. Gyermekvédelmi és pedagógusi szakvizsgája mellett mentálhigiénés felkészültséggel is rendelkező országosan ismert szakember. Szakmai anyagok, tárcaközi érintettséggel bíró projektek kötődnek nevéhez. A Gyermekközpont otthonainak munkáját, szakmai programjait is jól ismeri, többször tett látogatást intézményünkbe, részt vett rendezvényeinken. Kati nemcsak ismeri a Gyermekváros és a Gyermekközpont történetét, hanem a szakmai kihívásaival is tisztában van. Felelős szakemberként látta, hogy módszertanilag milyen évtizedes okok vezettek a bezárás gondolatához. Tudja, hogyan lehet, és hogyan kell segítenünk a gyermekeket, a velük foglalkozó, az őket gondozó-nevelő munkatársakat. Új feladatában mindezt alkalmazni is tudja, együttműködve mindenkivel. Mihály-Tamás Katalinnal nemcsak új igazgatóhelyettes, hanem reményeim szerint, új feladatok és új szakmai lehetőségek is érkeznek a Gyermekközpontba, hogy mint a világban legismertebb magyar gyermekvédelmi gondoskodást nyújtó intézmény, bázis intézménye legyünk a hazai gyermekvédelmi munkának. Kérem, fogadjuk szeretettel, segítsük tevékenységét, együttműködésünk a sikeres működés záloga.

Bíró Endre igazgatóhelyettes úr példamutató, eredményes munkáját megköszönöm, Mihály-Tamás Katalin igazgatóhelyest, sikeres, örömökben gazdag vezetői tevékenységet kívánva, köszöntöm. Isten áldását kérem életükre, további munkásságukra! Tartsa meg őket, és mindannyiunkat a jó Isten a szeretetében, az egymás iránti figyelmes és gondoskodó szeretetben, mert ahogyan Tolsztoj mondja: „Fát vágni, agyagot formázni, vasat kalapálni lehet szeretet nélkül, de emberekkel nem lehet szeretet nélkül bánni.”

Fót, 2021. április 06.

                                                                                                                                                                                    Kádas István

 

Print Friendly, PDF & Email

Figyelem!

Intézményünk műalkotásai

Események

  • No Events

Időjárás

Fót
2021-08-01, 09:26
Felhős
NNE
Felhős
23°C
11 km/h
Hő-érzet: 24°C
Nyomás: 1010 mb
Pára: 70%
Szelek: 11 km/h NNE
Széllökések: 22 km/h
UV-Index: 3
Napkelte: 05:21
Napnyugta: 20:17
More forecast...
 

Archívum

Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál