Néhány hónap s néhány nap

(Búcsú a Gyermekközpontért dolgozó alapítvány kuratóriumi elnökétől)

 

Tegnap érkezett a szomorú hír, hogy Dr. Appel György, a Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány Kuratóriumának társelnöke, 74 éves korában, a napokban elhunyt. Néhány nap volt csupán, amely e végső és megfordíthatatlan változáshoz vezetett. Néhány hónappal még a tőle megszokott lelkesedéssel beszélt a Károlyi István Gyermekközpont ünnepi értekezletén. Ígéreteket tett, bátorított, sőt saját maga költségéből több dolgozót megajándékozott – kiket egy-egy hetes hajdúszoboszlói társas nyaralással, kit pedig egy több napos társas velencei hétvégével a híres Velencei Karneválra. Sok-sok ötlet elképzelés volt mindig a fejében, alapítványi tisztségét komolyan, felelősségteljesen végezte. Néhány éve így hirdette meg célját, „mozgalmát”: „Boldogság-Béke-Boldogulás”. Az ebben nyújtott segítségét a Gyermekközpont ellátottjai és dolgozói nevében megköszönve, hálával gondolunk rá!

Nyugodjon békében!

Print Friendly, PDF & Email

Figyelem!

park látogatása

Intézményünk műalkotásai

Események

  • No Events

Archívum

Időjárás
Fót
2022-09-25, 10:04
Főleg felhős
ESE
Főleg felhős
13°C
4 km/h
Hő-érzet: 14°C
Nyomás: 1020 mb
Pára: 70%
Szelek: 4 km/h ESE
Széllökések: 7 km/h
UV-Index: 1
Napkelte: 06:33
Napnyugta: 18:35
More forecast...
 
Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál