Petőfi 2022 – Fót

Farkas Rebeka Hajnalka (2004. 04. 18). a Károlyi István Gyermekközpont Mogyoródon lévő Utógondozó Otthon fiatalja közel 5 éve ír verseket. Mogyoród község versíró pályázatán most először indult „ A bennünk élő Petőfi” című versével. Rebeka 2. helyezést ért el, ami nagy büszkeség számára és természetesen nekünk is. Fót városának képviselő testületi tagjaként Bérciné Berke Szilvia képviselő asszony Rebeka számára lehetőséget biztosított, hogy  a „Petőfi 200” művészeti program ünnepségen felléphessen versével. A fóti Somlyó-tónál 2022. július 02-án megrendezett szabadtéri előadáson Rebeka életében először állhatott ki a nagyközönség elé….Rebeka nagyon büszkék vagyunk Rád!

 

 

Farkas Rebeka Hajnalka gondolatai

„Mogyoródon volt egy pályázat, amin eleinte sokat vacilláltam, hogy merjek e jelentkezni vagy sem. Végül az utolsó pillanatban megtettem és nem bántam meg. A felhívás címe „A bennünk élő Petőfi” volt, és én ezt szó szerint értelmeztem, így leírtam vajon mit gondolhat / érezhet ő a mai világban. Persze nem lehettem teljesen biztos benne, de az írásai alapján biztos kiakadtam volna. Majd jött a meglepődés és értetlenség, majd a tipikus petőfis „csak azért is” rész… mármint, hogy akkor meghódítja a világot még egyszer ha köztünk élne, biztos sikerülne neki. Ezzel a művemmel 2. helyezett lettem, amire büszke vagyok. Aztán István bácsi megkérdezte, hogy lenne e kedvem elszavalni Fóton, a Petőfi délutánon. Persze igent mondtam, de nagyon izgultam… nem igen olvastam/szavaltam el mások előtt a versemet ezelőtt. Ez látszott ott is, mivel csak az utolsó mondatomból néztem fel a lapból és egyszer bele is rontottam a vége felé, de büszke vagyok magamra, mert sikerült eljuttatnom másokhoz is az írásom. Fura érzés volt ott állni több ember előtt és felolvasni/ elmondani valamit, ami úgymond a részem és várni az „ítéletet”…érezni, hogy majd kiugrik a szívem és magamon érezni a tekinteteket. Fura volt a hirtelen megkönnyebbülés és büszkeség is a taps hallatán, hogy akkor nem is lehettem olyan szörnyű. 18 órakor kezdődött Molnár Bence előadásában A helység kalapácsa eposzparódia. E műnek a feldolgozását láthattuk. Kihagyhatatlan volt számomra, mivel eleve nagyon szeretem a színházat, illetve, ahogy előadta a művész úr az egészet. Nagyon jó volt, sokat mosolyogtam és nevettem az előadáson. Szóval összefoglalva az aznapi érzéseimet eléggé sok minden volt…volt izgalom, megkönnyebbülés, könnyedség, büszkeség és vidámság is. Remélem még lesz alkalmam közös munkára, illetve megmutatni magamat másoknak.”

 

Farkas Rebeka Hajnalka költeménye

Petőfi gondolatai…

„Az egyik pillanatban forradalom volt a következőben a jövőnk tombolt…

Az internetnek nevezett dolog szerint 1848-ban a Magyar amúgy is elbukott

Ahogy látom sok minden változott ,de vajon itt hány éves is vagyok?

Valószínűleg sok

Szerintem itt remek színész lennék,  nem úgy mint régen

Elvégre itt mindenki az legalábbis ahogy nézem

De miért nem ismer fel senki? A híres Petőfit?

Meghaltam volna? Vagy csak nem érdeklem a sok ifit?

És hová lett a Pilvax? Én ezt nem értem…

Már nem tudok inni egy jó kávét sem?

Na és az én szív szerelmem Juliám?

Vagy már őt se látom tán?

Meghalt, meghalt az én múzsám

Ki miatt írjak szerelmes verseket ezután?

Írok a hazáról és írok az elveszett szerelmekről

Írok róla és az élet szépségéről

Hol vannak hű barátaim? Arany és Jókai?

Nem akarok egyedül maradni

De itt vagyok magányosan

Ebben az „új” világban

Nincsenek társak nincsen szerelmem

Hát most mi legyen én velem?

Miért nem hiszi senki sem valós kilétem?

Talán egy hazug világba születtem?

Vagy talán itt soha nem is léteztem?

Nem baj akkor meghódítom a világot még egyszer!”

 

Fót, 2022. július 6.

Print Friendly, PDF & Email

Figyelem!

park látogatása

Intézményünk műalkotásai

Események

  • No Events

Időjárás

Fót
2022-08-13, 02:03
Főleg felhős
NE
Főleg felhős
21°C
4 km/h
Hő-érzet: 19°C
Nyomás: 1020 mb
Pára: 45%
Szelek: 4 km/h NE
Széllökések: 11 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 05:36
Napnyugta: 19:59
More forecast...
 

Archívum

Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál