Tanévzáró buli

2022.06.16.-án tartottuk tanévzáró rendezvényünket a gyermekek számára, amely ezúttal messze túlmutatott a klasszikus, ilyenkor megszokott formán és tartalmakon.

14 órai kezdettel indultak útnak az események, melyeket a szerencsénknek – és a körültekintő szervezésnek – köszönhetően, kiváló időjárás kísért! Mind a gyermekek, mind a szervezők egyébként is izgatott várakozásait, gyönyörű napsütés hevítette tovább, melyek a programok előre haladtával csak fokozódtak!

Páger Pál Attila megbízott intézményvezető úr nyitotta meg köszöntő beszédével az eseményt, melyet Rigler Katalin, a Speciális Gyermekotthon növendékügyi előadójának ceremóniamesteri közreműködése kísért.

 

A programokat igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy a tanév végét ünneplő gyermekeink, mind megtalálhassák bennük a kikapcsolódást, az élményeket és olyan örömmel vegyenek bennük részt, mint amilyen elkötelezetten azt kollégáink megtervezték!

Ennek megfelelően a délután során lehetőségük volt megismerni, sőt mi több, kipróbálni az íjászat ősi tudományát, elvarázsolni vagy mosolyt csalni társaik arcára táncdalénekesi képességeikkel, valamint megcsillantani kézügyességüket és kreativitásukat saját készítésű karkötők megalkotásával.

Jóllehet, a karaoke kétségkívül magabiztosságot igénylő feladat és ez eleinte még vissza-visszatartotta az érdeklődőket, de Kálnási Jázmin a csendet megtörve – egyszer s mint hatalmas sikert aratva – ragadta magához a mikrofont és azzal együtt a lelkes tekinteteket is. Ez elég is volt a gyermekeknek, hogy a bátorságot merítsenek és a rendezvény végéig folyamatosan „szólt hangosan az ének”! Az öröm forrása ezúttal nem csak maga a szereplés volt, de egy-egy előadás után a lelkes társak lelkes tapsvihara is mosolyt csalt az arcokra.

Az íjászat során megannyi ifjú Robin Hood tett tanúbizonyságot tehetségéről, mint ahogy a kézműves foglalkozáson is olyan alkotások születtek, melyek méltó emlékei lesznek ennek az izgalmas délutánnak.

Gyermekeink aktív közreműködésének köszönhetően, a pizzáktól és palacsintáktól roskadozó asztalok sem maradtak sokáig érintetlenek, szorgos kezek és mosolygós szájak gondoskodtak a finom falatok megsemmisítéséről!

Az esemény összegzéseként, mindenképp fontosnak tartom kiemelni, hogy egy olyan pár óráról van szó, mely nem csak azoknak okozott örömöt, akikért készült, de azoknak is, akik által.

Kiváló példája volt annak, hogy elkötelezett, a munkájukat hivatásként megélő emberek tettei, hogyan képesek gyermekek arcán csillogó mosollyá válni.

Print Friendly, PDF & Email

Figyelem!

park látogatása

Intézményünk műalkotásai

Események

  • No Events

Archívum

Időjárás
Fót
2022-12-03, 20:33
Felhős
ESE
Felhős
5°C
7 km/h
Hő-érzet: 4°C
Nyomás: 1020 mb
Pára: 84%
Szelek: 7 km/h ESE
Széllökések: 14 km/h
UV-Index: 0
Napkelte: 07:12
Napnyugta: 15:53
More forecast...
 
Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál